tudták hol keresni az el nyelt aranyat. Titus meg engedé nékik hogy oda menyenek ahová nékik tettzik. minden bántodás nélkül, apártosok pedig azt meg tudván. és gyanoságba esvén. örzököt rendelének akapukra. meg parantsolván hogy senkit ki ne botsásanak, meg ölik vala mind azokot akikre leg kiseb gyanoságok volt hogy el akarnának szökni Gyakorta a szökésel vádolák a gazdagokot és a fö renden lévököt, noha arra leg kiseb okot nem adának, és egy hamis bizonyságnak vádolására, jános el veszi vala joszágát. azután Simonhoz küldé hogy fosztaná ki mindeniböl., mivel e szerént oszttyák vala fel magok közöt a mások joszágát. és mint egy jádzanak vala a nép életével. és vérivel.

A szegények, a kiknek sok tselédgyek vala, és a kik nem szaladhatának ki avárosbol. feleségekel. és gyermekekel. kételenek valának ót maradni, és nem szenvedhetvén az éhséget amely öket emésztette. éttzaka ki mennek vala a völgyekbe a hova atábor el nem terjedet volt, hogy holmi füvet, és gyükeret szedgyenek eledelekre, Titus ezt meg tudván. és hogy még aváros béli hadi emberek is mennének ki atöbivel., azokba a helyekbe lovasokot tett lesbe. akik napjába öt százat is el fognak vala benek, és némelykor töbet is, a szükség, és kinzástol valo félelem arra kénszerité némelykor azokot a nyomorultakot. hogy magokot oltalmazák, olyankor pedig nem vala abban mód hogy szabadon botsásák az olyanokot a kiket erövel fogtanak meg, azis nehéz vala hogy anyi rabot tarttsanak, Titus tehát hogy meg ijesze a sidokot. meg ostoroztattya. és fel fesziteti

(VI. A Sidok és az Ujj Testámentumnak Historiája: 857)


Előző oldal | Következő oldal